Hülye és folyton részeg a főparancsnok? Ebből kifolyólag hibát hibára halmoz? Feleslegesen megölet pár tízezer katonát? Megesik. Ilyenkor a tisztességben és az ipari mennyiségű vodka fogyasztásába beleőszült katonai vezetőt érdemei elismerése mellett leváltják, lefokozzák, esetleg elküldik nyugdíjba, és kineveznek egy ambiciózusabb, ritkábban lerészegedő kollégát, aki igyekszik tisztességesebben ellátni a rábízott feladatot. Eközben besoroznak újabb pár százezer katonát, kiképzik, majd a frontra küldik őket. A hátországban eközben folyamatosan gyártják a lőszert, a tankokat és a rakétákat. Majd győznek.

Az ukránok szegények viszont nem rendelkeznek ilyen mennyiségű tartalékokkal. Katonáik úgy fogynak, mint a legyek, akik pedig a fronton vannak, fáradtak, öregek és motiválatlanok. Fáradtak, mert nem tudják visszahívni őket pihenni, öregek, mert a tettrekész fiatalok már meghaltak, egyes hírek szerint az átlagéletkor bőven negyven felett van, és motiválatlanok, mert nem tudnak sikereket elérni; a kint levők a saját szemükkel látják, hogy vesztésre állnak. Nincs utánpótlás, nincs lőszer, amivel visszalőhetnének. Viszont sok a halott.

Így a stratégiai jelentőségű városokat, településeket sem tudják tartani; ezeket az oroszok megtámadják, néhány hét vagy hónap után be is veszik. Kellene az utánpótlás, minimum katonákból, de köszönhetően többek között a frontról visszatérő és az ott szerzett tapasztalataikról beszámoló harcosoknak, a sorozások finoman szólva is akadoznak, senkinek sincs már kedve a húsdarálóba menni. 

Az ukrán nép egyre inkább érzi, hogy bármivel is kábította őket a propaganda, ezt a háborút képtelenek megnyerni. Majd mindennap előkerül egy videó, ahol az látható, hogy a kevésbé lelkes sorköteles férfiakat összefogdossák, kicsit megverik őket, végül elhurcolják, hogy hős, ravasz, és rettenthetetlen katonát csináljanak belőlük. Ami szinte kivitelezhetetlen feladat, tekintve, hogy kényszersorozott egyénekből viszonylag ritkán lehet efféle tulajdonságokat kicsikarni.

Ezt nem én állítom, hanem azok az ukrán századosok, akik kerek perec kimondták, hogy az erőszakkal katonákká alakított férfiak néhány héten belül hullazsákokba szoktak kerülni. Nincs meg a vérük ugyanis a harchoz. És persze olyan videók is felbukkannak, amelyeken az országból menekülő fiatalok láthatók, akik egyébiránt pontosan ugyanúgy szoktak járni, mint az utcán összefogdosott társaik. Annyi különbséget lehet mindössze felfedezni, hogy őket jobban megverik, miután kicibálják a meneküléshez használt kisbuszokból. Az, hogy az ukránok mégis fejvesztve, a verést vagy hadbíróságot – leginkább mindkettőt – kockáztatva menekülnek az országból, azt jelenti, hogy a nép nem bízik a győzelemben.

No nem úgy a nyugati politikusok, akik, furcsa módon minél rosszabb az ukránok helyzete a fronton, annál lelkesebben küldenék a fegyvereket. Újabban pedig a katonákat. 

Ami két okból is roppant veszélyes és érthetetlen. Az egyik, hogy nekünk, európaiaknak semmi közünk Oroszország és Ukrajna háborújához. Semmi. Igen, Oroszország az agresszor, igen, úgy gondoljuk, hogy különböző vitákat, konfliktusokat nem szabad fegyverekkel megoldani. Egy ideális világban senki nem is háborúzna. Sajnos ugyanakkor nem élünk ideális világban, különböző népek időről időre megtámadnak egy másikat. Szörnyű, de ez van.
Egy dolog biztos, hogy a két ország közti katonai konfliktus nem robbanthatja ki a harmadik világháborút. 

Vagy elmenni június 9-én szavazni, és leváltani az összes háborúpárti baloldali politikust!